Ez is egy olyan péksütemény, amit többen ettünk gyerekkorunkban Békéscsabán. Úgy emlékszem évek óta nem találkoztam vele. Most éjszakai kelesztéssel próbálkoztam. Így nem kellett csak fél órával hamarabb kelnem és mégis friss péksütivel kezdődhetett a nap. Tejes tésztából készült a következő összetevőkből:
Liszt 50dkg
Élesztő 10g
Só 6g
Cukor 7,5g
Tejpor 15g
Aszkorbinsav 1 csipet
Víz 270ml
A hozzávalókat rugalmas tésztává dagasztottam, 20 perc pihentetés után 10 egyforma darabra osztotta, egyenként gömbölyítettem és formáztam a fityiszeket. Egyszerűen egy görcsöt kötöttem a hurkává nyújtott tésztára. Egyenesen a sütőpapírral bélelt lemezre kerültek, csomagolás után pedig az erkélyre. Nem szabad szorosan bekötni őket, azért legyen helyük kicsit emelkedni. Reggel előmelegítettem a sütőt, a fityiszeket lespricceltem vízzel, meghintettem mindet mákkal. 200 fokon légkeveréssel 13 perc alatt készre sütöttem. Ha sütésre adod a fejed, szerezz be egy virágspriccelő kézi készüléket, mert a párás közegben lesznek igazán szépek ezek a péksütik. Bátran permetezz a sütődbe is a sütés legelején vizet. Szerintem leheletnyit túlkeltek, mert a sütésnél majdnem eltűnt a lényeg a FITYISZ! A hűtőben kelesztés biztonságosabb módszer, mert ott állandó alacsony hőmérséklet biztosítható. Ha nincs kedved éjszaka keleszteni, akkor csak az élesztő mennyiségét kell a duplájára emelni, és akkor a szokásos szoba-hőmérsékletű kelesztés után süthetted is a pékárut. Ebben az esetben nagyjából 2,5 órát szánj erre az attrakcióra.
A formázás lépései Éjszakára betakartam, de ügyeltem arra, hogy ne legyen szoros. sütésre várva.