Általában a délutáni tea mellé fogyasztják, sűrű tejszínkrémmel és eperlekvárral. Az enyémre vaj és házi meggylekvár került. Állítólag a britek között is ki így eszi, …

Lesz itt minden, nem csak kifli…és néha egy indokolatlan lajhár is előkerülhet.
Általában a délutáni tea mellé fogyasztják, sűrű tejszínkrémmel és eperlekvárral. Az enyémre vaj és házi meggylekvár került. Állítólag a britek között is ki így eszi, …
Néhányan jeleztétek felém, hogy nem fair dolog hétfőn este 9 óra körül aranygaluskáról posztolgatni a Facebookra. Pedig finom volt, bitang jól sikerült. Természetesen most is …
Gyakorolni kell! Nyakunkon a vizsga. Évekig halogattam, hogy kitanuljam a szakmát, erre most otthoni körülmények között készülhetek. Számomra azért ez nem olyan nagy dráma, de …
Ez is egy olyan péksütemény, amit többen ettünk gyerekkorunkban Békéscsabán. Úgy emlékszem évek óta nem találkoztam vele. Most éjszakai kelesztéssel próbálkoztam. Így nem kellett csak …